Estudiante

Nádas Péter Egy családregény vége című kisregény 1972/73-ban keletkezett, de csak 1977-ben jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. Középpontjában egy kisfiú áll, aki gyermeki lelkével próbálja befogadni a világot, amely körülveszi. Azonban ez a világ tragikus történelmi komolyságával összemosódik a mese, a képzelet világával.
A nyelv, amelyen megszólal a narrátor, a vibráló gondolatgyorsaságával változik, szabad asszociáció alapján. Nem tudjuk, hogy mikor zajlanak az események, a történet időtartama és az egymást követő események között eltelt idő bizonytalan, bár a fontosabb mérföldkövek némi támpontot nyújtanak: amikor a nagypapa még él, amikor az ágyon fekszik meghalva, már meghalt, már a nagymama is meghalt és az intézet.
A regény a fentiek alapján két főbb egységre osztható: aregény törzsére, mely a nagyszülők házában és a környéken játszódik, vagy hangzik el, illetve egy másik helyszínre, amely az intézethez köthető. Ez utóbbi erős hasonlóságot mutat az Iskola a határon című Ottlik Géza regénnyel.
Az olvasó éles váltást érezhet a két rész között, hiszen ez mind nyelvileg, mind a történet elmesélésének módjában eltér a korábbitól. A hasonlóságra Hernádi Mária isrámutatott. Főbb találkozási pontnak tekinti a tanulmány írója az elvágyódás érzését, azonban még az Iskola a határon szereplői gyermekkorukban szeretetben, elfogadásban, biztonságban és a legfőbb, családban nőttek fel, addig mindez hiányzott Simon Péter életéből, tehát nem is vágyhatott „vissza” ebbe a közegbe. Nem a család hiányaként, veszteségként éli meg intézetbe kerülését, hanem egyszerűenelvágyódik onnan, ahol zárva tartják. Számára megszűnt az otthon, s talán nem is létezett soha. Édesanyja meghalt, édesapja soha nem vett részt nevelésében. Fantomszerűen megjelent, fel, feltűnt fia életében, a maga testi tökéletességében, de nem törekedett igazi kapcsolat kialakítására. Egy megérinthetetlen, üres figurája a regénynek, aki saját barátját is természetesen és kötelességtudóan árulja el. Abarátság számára nem létezik, alárendelődik „egy nagyobb rendszernek”. Hernádi Mária az apa meséjét belső értékrendjének kivetüléseként értelmezi, hiszen a neve nincs csizmák a valóságban nem elválaszthatóak, a jobbhoz, mindig hozzátartozik a bal, s az élet sem működhet egy pontos rendszer szerint, amelyet ember alkotott, mert minden rendszer felett ott van az Isten, s így a rendszerbe vetett hitérvényét veszti.
A regény egyik kulcsproblematikája az apa és a nagyapa kapcsolata, melynek kereszttüzében áll az unoka. Kétféle érték- és világrendet képviselnek. A nagyapa, mint a bölcs tanító, mestere akar lenni unokájának, a család hagyományának átörökítőjét látja benne, a folytonosságot képviseli számára, ezzel szembe az apa kívül áll ezen a családi tradíción. Simon Péter apjához fűződőviszonya elsősorban nem nyelvi, hanem a látás, tapintás, szaglás érzékterületeihez köthető. Az apa hiányát a kisfiú az intenzív testi kontaktussal igyekszik pótolni.
Kránicz Gábor szerint az apa a család elárulásával elköveti hetedik főbűnt , s ezáltal a nagyapa, majd a nagymama halálát is okozza, vagyis majdnem megszakítja a hagyományt, mely már a kis Simon Péteré, s ez ad biztos hátteret számára. Amagány, az elhagyatottság érzése mögött ott van a nagycsaládhoz tartozás érzése is, és a követelmény, hogy folytatnia kell ezt a láncolatot. „Az Iskola a határonban a közösségi (családi) lét evidenciájába hasít bele az elhagyatottság és a magány ismeretlen tapasztalata, Nádas Péter regényében pedig az egyedüllét evidenciájában jelenik meg a valahová tartozás tudata (családtudat).”
A hetes számmindkét regényben szimbolikus. Both Benedekék hét évet töltenek katonaiskolában, a Családregényben pedig a nagyapa hét körre osztja ősei történetét. Mind a hét körhöz tartozik egy-egy város. Ezek leégésével zárul egy-egy kör, s egyben ezek által történik meg a továbblépés, és folytatódik a vándorlás, amely mindkét regény alapmotívuma.
A hetes szám, a tisztító tűz mellett számos...