Quiroga

1. fejezet: Ultimátum

Bella,
Nem tudom miért íratsz Charlie-val üzeneteket Billy-nek, mintha másodikosok lennénk- ha beszélni akarnék veled, akkor válaszolnék a...
A te döntésed volt, oké? Nem követheted mindkét utat mikor...
A „halálos ellenségek” melyik része túl bonyolult neked hogy...
Tudom hogy hülyén viselkedek, de nincs más mód hogy...
Nem lehetünk barátok, ha az összes idődet egyrakás...
Azzal csak rosszabb, ha túl sokat gondolok rád, szóval kérlek ne írj többet...
Igen, nekem is hiányzol. Nagyon. Semmi sem változott. Sajnálom...
Jacob

Végigfuttattam az ujjaim a papíron, éreztem a mélyedéseket, ahogy a tollat olyan erősen nyomták a papírra, hogy majdnem átszakította azt. El tudtam képzelni, miközben ezt írta- ahogy a durva kézírásával körmölte a mérges hangvételűlevelet, egymás után áthúzgálva a sorokat, mikor nem találta a megfelelő szavakat, talán a tollat is eltörte azzal a hatalmas kezével, ez megmagyarázná a tintapacákat is. Elképzeltem, ahogy az erőlködés közben összehúzta a szemöldökét és ráncolta a homlokát. Ha ott lettem volna, talán nevettem volna rajta. Agyvérzést ne kapj, Jacob – mondtam volna neki. Csak bökd már ki mit akarsz!
A nevetés voltaz utolsó dolog, amit most szerettem volna, újraolvasva a szavakat, amiket szinte már kívülről tudtam.A válasza a könyörgő levelemre – amit Charlie-n keresztül juttattam el Billy-hez, mint a másodikosok tényleg, ahogy rámutatott - nem lepett meg.A lényeget már akkor tudtam, mielőtt kinyitottam volna a levelet. A legmeglepőbb az volt, ahogy minden egyes áthúzott sor sebeket okozott bennem-mintha a levél minden egyes pontján pengeélek lettek volna. Sőt, sokkal több ennél, minden dühös kezdés hatalmas szenvedés bújt meg, Jacob fájdalma mélyebben érintett, mint a sajátom. Míg ezen gondolkoztam, megéreztem a füstölő főzőlap félreismerhetetlen szagát, ami a konyha irányából jött. Egy másik házban, a tény, hogy rajtam kívül valaki más főzött volna, nem lett volna ok a pánikra. Begyömöszöltemaz összegyűrt papírt a hátsó zsebembe és futottam, egy szempillantás alatt a földszinten voltam.
A spagettiszószos üveg amit Charlie tett a mikróba még csak egyet fordult, amikor feltéptem az ajtaját és kivettem.
„Mit csináltam rosszul?” kérdezte Charlie.
„A tetejét levehetted volna először, apu. A fémet nem igazán szereti a mikró.”
Gyorsan levettem a tetejét, miközben beszéltem, a szószfelét kiöntöttem egy tálba és azt tettem vissza a mikróba, az üveget meg a hűtőbe, beállítottam az időt és megnyomtam a start gombot.
Charlie összeszorított szájjal figyelte az intézkedésemet.
„A tésztát jól csináltam?”
Belenéztem a tűzhelyen álló lábasba – ez volt a szag forrása, ami riasztott.
„Egy kis keverés segítene.” válaszoltam megenyhülten. Találtam egy kanalat és próbáltam felszedni apépes nagy kupacot, ami le volt tapadva az edény aljára.
Charlie sóhajtott.
„Szóval, mi ez az egész?” kérdeztem.
Keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt és az ablakon át a szakadó esőt bámulta.
„Nem tudom, miről beszélsz.” morogta.
Zavarba ejtett. Charlie amint főz? És mi volt ez a barátságtalan viselkedés? Edward nem volt itt, általában ezt a fajta magatartást a barátom számára tartogatta,mindent megtett azért, hogy a minden szóval és mozdulattal megfelelően demonstrálja, hogy „nem szívesen látott” vendég nálunk. Charlie erőlködése teljesen felesleges volt – Edward pontosan tudta a show nélkül is, hogy mire gondolt épp apu.
A szón - barátom – töprengtem ismerős izgalommal, miközben kavargattam a tésztát.
Ez egyáltalán nem volt a megfelelő szó. Egy sokkal kifejezőbb dolog kellettvolna, amivel ki tudtam volna fejezni az örökké szóló elkötelezettségemet...De a szavak, mint például végzet és sors csöpögősen hangzottak hétköznapi használatban.
Edward fejében teljesen más szó járt, és ez volt az izgalmam forrása. A nyelvem hegyén ízlelgettem a szót, csak hogy elgondolkodjak rajta.
Menyasszony.
Uhh. Megborzongtam a gondolattól.

„Lemaradtam valamiről? Mióta csinálsz te...